Változások kora

1989 — 1997

Váratlan változások időszaka Az 1989-es évben felgyorsultak a változások a nemzetközi és hazai életben. A sportélet legfontosabb eseménye az Egyesülésről szóló 1989. évi  II. sz. törvény volt, melynek alapján a civil szervezetek, pártok, egyesületek, alapítványok, vallási szervezetek önállóan, saját alapszabályuk szerint folytathatták tevékenységüket. A sportirányítás a Művelődési Minisztérium felügyelete alá került, Országos Sport Hivatal (OSH) […]

Olvasson tovább

Váratlan változások időszaka

Az 1989-es évben felgyorsultak a változások a nemzetközi és hazai életben. A sportélet legfontosabb eseménye az Egyesülésről szóló 1989. évi  II. sz. törvény volt, melynek alapján a civil szervezetek, pártok, egyesületek, alapítványok, vallási szervezetek önállóan, saját alapszabályuk szerint folytathatták tevékenységüket. A sportirányítás a Művelődési Minisztérium felügyelete alá került, Országos Sport Hivatal (OSH) néven. 1992-től újabb minisztérium, a Belügyminisztérium lett a sport felügyelője, sportvezető szervének neve: Országos Testnevelési és Sport Hivatal (OTSH).

1989. június 17. a magyar sportélet nagy napja: a Magyar Olimpiai Bizottság újra társadalmi szerv lett, választott elnöke dr. Schmidt Pál, főtitkára dr. Aján Tamás. Ezzel egy időben a sportági szakszövetségek, egyéb országos sportszervezetek és sport klubok is elkészítették új alapszabályaikat, szervezeti- működési szabályzataikat.  Ezzel a gyakorlatban is megvalósult függetlenségük. A hazai sportélet önállósodása ugyanakkor komoly veszélyeket is rejtett magában. Csökkentek a pénzügyi támogatások; Nagyrészt nem tisztázódtak kellően a sportlétesítmények tulajdoni viszonyai, s ez különösen veszélyes volt az értékes vízparti telkeken működő kajak-kenu klubok esetében; Az elmúlt negyven évben az Országos Sport Hivatal feladatainak nagy része (utaztatás, nemzetközi versenyek, edzőtáborok szervezése, stb.)  a szakszövetségek feladata lett, ez utóbbiak azonban nem voltak kellően felkészülve az ilyen jellegű tevékenységek végzésére; A szocialista vállalatok tulajdonában lévő sportlétesítmények a privatizálás során magánkézbe kerültek, új tulajdonosaik pedig nem vállalták további működtetésüket, sokszor felszámolták az ott működő sportklubokat, és a területeket, ingatlanokat eladták.

2002-ben átalakult az OTSH, és a Gyermek, Ifjúsági és Sport Minisztérium (GYISM) nevet kapta. 2004-től Nemzeti Sport Hivatal (NSH), 2006-tól az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkársága, majd az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) szakállamtitkársága látta el a magyar sport irányítását. Mindezek a változások nagyban nehezítették az amúgy is súlyos pénzügyi gondokkal küzdő magyar sportélet helyzetét. 1996-ra elkészült az új Sporttörvény (1996. évi LXIV. tv. a sportról), de az lényeges kérdésekre továbbra sem hozott megoldást.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségben (ICF) is jelentős változások zajlottak. Az 1988-as igazgatótanácsi ülésen nem sikerült főtitkárt választani, ezért felkérték Bonn Ottót, hogy az alelnökség mellett 1990-ig vállalja a főtitkári munka elvégzését is, majd 1990-ben már az ICF kongresszusa választotta meg főtitkárnak. 1995-ben a nemzetközi kajak-kenu sportban vezetőként végzett magas színvonalú munkájáért Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az Olimpiai Érdemérem kitüntetésben részesítette.

Egyéb fontos, az egész sportágat érintő döntések is születtek. 1991-ben a párizsi világbajnokságon utoljára rendeztek 10.000 méteres futamokat. 1993-ban Koppenhágában a hosszú távú versenyek helyett már 200 méteres távon is indították a kajak és kenu egyes, páros és négyes világbajnoki futamokat. 1994-ben az ICF egységesítette a kajak-póló versenyszabályokat, és az angliai Sheffieldben megrendezték az első kajakpóló világbajnokságot. 1995-ben bevezették a kvóta-rendszert (az olimpián csak országonként meghatározott számú, kvótával rendelkező versenyző indulhat). Ugyanabban az évben határoztak a hajók új méreteit illetően is, eltörölték a kajakok és kenuk kötelező szélességét. 1997-ben már szélpont nélküli hajókban rendezték a világbajnoki futamokat.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség lépést tart a változásokkal 

Az 1988-as év végén Vasadi János lemondása után Maurer Jenő alelnök lett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség megbízott elnöke. 1989-ben – 42 évi szünet után – újra demokratikus választást tartottak a kajak-kenu sportban. A sportág új elnöke dr. Boldizsár István lett, és Füleki András immár választott főtitkár. Az új elnökség a 18 éven keresztül kitűnő szakfelügyelői munkát végző Vajda Vilmost választotta a válogatott szövetségi kapitányává. Az ezt követő években a szakfelügyelői munkakört Parti Zoltán, Rátkai János, majd Várkonyi Géza látták el. A sorozatos szakfelügyelő-váltás végül oda vezetett, hogy a 90-es évek közepére a sportágban megszűnt ez a fontos munkakör.

A Szövetség vezetése az új helyzetben nagy erővel látott neki a sportág megváltozott feladatainak megoldásához. 1990-ben az MKKSz költségvetési főösszege 31,5 millió forint volt, 1996-ra ez a tétel 108 millió forintra emelkedett. Az új elnök támogatásával sportágunk megrendezte az első pénzdíjas kajak-kenu versenyt, mely a szponzor neve után a „Calderoni Kupa” elnevezést kapta.

Ezekben az években kezdtek meghonosodni a kajak-kenu sport Magyarországon eddig kevésbé ismert szakágai. Az 1988-as maratoni kajak-kenu világbajnokságon Pétervári Pál győzelme után 1989-ben a Szövetség megrendezte az első Maratoni Magyar Bajnokságot. Még ugyanebben az évben Hotorán György vezetésével elkezdődtek az első kajakpóló edzések, és 1990-ben e rendkívül látványos és izgalmas sportágnak  is megrendezték az első Országos Bajnokságát, az évtized folyamán pedig a magyar csapat már rendszeresen részt vett a kajakpóló Európa- ill. világbajnokságokon. A 90-es évek elejére a vadvízi evezés is egyre népszerűbbé vált, a magyar kajakosok, kenusok felfedezték az ausztriai Salzach, Inn és a szlovéniai Soca folyókon a raftokban, trekkekben, vadvízi kajakokban való túrázás örömeit.

1991-ben a magyar kajak-kenu társadalom megünnepelte a Szövetség megalakulásának 50. évfordulóját.  Ebből az alkalomból Naményi József megírta a „Fél évszázad krónikája” c. sportágtörténeti művét. 1992-ben dr. Boldizsár István nem indult újra a tisztújító közgyűlésen, az új elnök Jakubovics Péter lett, Füleki András főtitkárt és Vajda Vilmos szövetségi kapitányt pedig a Közgyűlés újra megválasztotta. A kajak-kenu sport egyre nagyobb mértékben támaszkodott fő szponzoraira: megrendezte a „SAN TEAM Kupa” versenyeket, 1995-ben pedig megszervezte a Magyar Külkereskedelmi Bank által támogatott MKB Kupát. Ettől az időszaktól kezdve egyik fő szponzora a MOL Rt. lett. A kajak-kenu klubok is igyekeztek egyre több reklámbevételben és szponzori támogatásban részesülni. Emellett szabadidős rendezvényeket is szerveztek, és a sportág régi versenyzői egyre többen tértek vissza, ahogy a Szövetség és a klubok egyre gyakrabban rendeztek számukra is vízitúrákat és mesterversenyeket. E korszak utolsó kiemelkedő eseménye, hogy 1995 decemberében a Szövetség közgyűlése új elnököt választott dr. Baráth Etele személyében.

Versenyeredmények: egyre szaporodik az aranyérmek száma

1989-ben a bulgáriai Plovdivban megrendezett világbajnokságon csak a férfi kajakosok nyertek. Férfi kajak négyesünknek immár harmadik éve nem akadt legyőzője. Gyulai Zsolt és Ábrahám Attila két-két aranyérmet nyert. 1990-ben a lengyelországi Poznanban rendezett világbajnokságon fordult a kocka: a tíz magyar éremből hét a nők és kenus versenyzőink nevéhez fűződik.  Ugyanabban az évben a svédországi Vaxholmban rendezett maratoni világbajnokságon a kajak egyes futamban Petrovics  Kálmán  megszerezte a magyar férfi kajakosok első aranyérmét, a magyar hölgyek közül pedig először nyert aranyérmet maratoni távon az Erdődi Ágnes-Baranyai Andrea kajak páros. Az 1991-es párizsi világbajnokságon a kenusok remek teljesítményt nyújtottak: három aranyérmet nyertek, a magyar férfi kajak négyes pedig az elmúlt öt évhez hasonlóan a a hatodik évben is győzni tudott.

1992-ben a barcelonai olimpián megszületett a régen áhított aranyérem női kajak négyesben. Győztesek: a Kőbán Rita-Dónusz Éva-Czigány Kinga-Mészáros Erika egység. 1993-ban a dániai Koppenhágában tartott világbajnokságon a kenusok négy, a férfi kajakosok pedig egy aranyérmet nyertek. Ekkor kezdődött a kenu négyes futamokban a magyar versenyzők ragyogó sorozata: 10 éven keresztül nyerték az aranyérmeket, és minden évben eljátszották tiszteletükre a magyar himnuszt. 1994-ben Mexikóvárosban versenyzőink mind a három szakágban – női kajakban, férfi kajakban és kenuban – egyaránt aranyérmesek lettek. Ezen túlmenően új csúcsot állítottak fel: tizenkét világbajnoki ezüstéremmel tértek haza. 1995-ben a duisburgi  világbajnokságon még nagyobb sikereket értek el: kilenc győzelmet arattak, ebből 5-5 világbajnoki aranyérem Kolonics Györgynek és Horváth Csabának köszönhető.

1996-ban az Amerikai Egyesült Államokban, Atlantában rendezett Olimpián minden idők egyik legszorosabb női kajak egyes versenyén győzött Kőbán Rita, a kenu kettesek futamában pedig Kolonics György és Horváth Csaba nyert olimpiai aranyat. 1992-ben az ausztráliai Brisbane-ben Kolozsvári Gábor kenu egyesben, 1994-ben a hollandiai Amszterdamban Gyulai István és Bohács Zsolt kenu kettesben nyertek és állhattak a dobogó tetejére a maratoni világbajnokságon.

Kikristályosodik a műhelyekben végzett edzésmunka

A 80-as évek második felétől kezdve a versenyzők az edzői műhelyekben a csoportos edzések – ún. falka-edzések – mellett egyre egyénibb edzésmunkát végeztek. Az él-utánpótlással foglakozó edzők is átvették a felnőttek edzésmódszereit, ennek eredményeképpen sportágunk az ifjúsági versenyeken is egyre sikeresebben szerepelt.

Az egész kajak-kenu sport szakmai színvonalát tovább emelte, hogy 1993-ban az Edzőbizottság vezetője, Vaskuti István újra megszervezte a kajak-kenu edzők Országos Szakmai Tanácskozását Balatonkenesén. Ezt követően a Szövetség szakmai vezetősége különböző vidéki helyszíneken minden évben megszervezte ezt az edzői fórumot. A felnőtt válogatott versenyzők edzéseit irányító edzők száma egyre csökkent. Először a női szakágban Fábiánné Rozsnyói Katalin gyűjtötte maga köré a legjobb kajakos lányokat, akik az egységes központosított edzésmunka eredményeként olimpiai aranyérmet szereztek. A Bp. Honvéd edzője, Angyal Zoltán versenyzői hasonló edzésmunkával kajak egyesben és kajak négyesben is aranyérmet nyertek az olimpián és a világbajnokságokon. Fábián László több klubból összeálló csapata, illetve Nagy László KSI-ben nevelkedett, a későbbiekben az MTK-ban versenyző kajakosai szintén remek eredményeket értek el. A 90-es évek elején Csepelen Ludasi Róbert és a Honvédban Vaskuti István alakított ki eredményes kenus csapatokat. Annak ellenére, hogy a magyar edzők ebben az időszakban nem rendelkeztek külföldi kollégáikéhoz hasonló tudományos és egészségügyi háttérrel, versenyzőikkel egyre javuló eredményeket értek el. Sikereik titka, hogy az edzői műhelyekben sikerült magas színvonalú, minőségi versenyszellemet kialakítaniuk.

1985 és 1995 között a nemzetközi sikerek ellenére rohamosan csökkent a kajak-kenu versenyzők létszáma, nagy múltú szakosztályok szűntek meg (pl. a Ferencváros), és kérészéletűek alakultak.

1989-ben dr. Sally Ferenc fontos munkahelyi beosztása miatt lemondott a Versenybírói Bizottság elnöki címéről. A versenybírók új elnöke, Kovács Béla, aki megalakította a Magyar Kajak-Kenu Versenybírói Testületet.

1996-ban Vajda Vilmos befejezte több mint harmincéves, a magyar kajak-kenu sport sikerei szempontjából meghatározó szakvezetői pályafutását: saját kérésére nyugdíjba vonult, de elnöki tanácsadóként, majd a Szakmai Bizottság tagjaként tovább  segítette a sportágat.